A „minőség” sokáig egyet jelentett a profi világítással, 4K felbontással, tökéletes hanggal és gondosan megvágott jelenetekkel. Ezek a szempontok ma is fontosak, de már nem kizárólagosak. A nézők egyre gyakrabban választanak olyan tartalmakat, amelyek technikailag gyengébbek, viszont érzelmileg erősebbek.
A hitelesség kulcsa az, hogy a néző azt érzi: amit lát, az valódi. Nem betanult mozdulatok, nem túlzott színészkedés, hanem természetes reakciók és spontán pillanatok. Ez különösen igaz a fiatalabb közönségre, akik a közösségi médián nőttek fel, és ösztönösen kiszűrik a túlzottan „megrendezett” tartalmakat.
Ugyanakkor a minőség sem tűnt el teljesen az elvárások közül. A nézők nem feltétlenül rossz minőséget akarnak, hanem „elég jó” technikai szintet, ami nem zökkenti ki őket az élményből. Egy stabil kamera, elfogadható hang és nézhető kép már elegendő ahhoz, hogy a fókusz a történésen maradjon, ne a technikai hibákon.
Érdekes módon a hitelesség sokszor még a hibákat is előnnyé alakítja. Egy enyhén remegő kamera, egy nevetés vagy egy váratlan megszakítás emberivé teszi a videót. Ezek azok az elemek, amelyek erősítik az intimitás érzetét, és hosszabb megtekintési időt eredményeznek.
A választás tehát nem fekete-fehér. A nézők többsége nem a „hitelesség vagy minőség” kérdésre keres választ, hanem az egyensúlyt. Az a tartalom működik a legjobban, amely technikailag elfogadható, de érzelmileg hiteles. Ez magyarázza, miért teljesítenek kiemelkedően az amatőr és félprofi videók a mai platformokon.
Végső soron a trend egyértelmű: a nézők nem tökéletességet akarnak, hanem élményt. És ezt az élményt ma sokkal gyakrabban találják meg a hiteles tartalmakban, mint a steril, túlságosan megkomponált produkciókban.
